2014. január 15., szerda

Tojáskrém egyszerűen

A tojást régen nem szerettem. Illetve csak a fehér részét. Talán a főzés miatti kissé gumira emlékeztető állaga miatt. Aztán átálltam a sárgájára. Utána, mikor már kis kuktaként Édesanyám mellett a konyhában szorgoskodtam, a töltött tojás készítés közben - ezt mindig én csináltam - gyakran kóstolgattam a tojásba töltött krémet, és annyira megszerettem, hogy elkezdtem tojást enni - a töltelék miatt. Azóta már a "natúr" tojást is szeretem. Mindezt azért írtam le, mert a krém hasonlatos ama töltött tojás recepthez, ami nagyon finom, ezért ha valaki úgy érzi, ő és a tojás nincsenek közelebbi barátságban, ez a recept jó arra, hogy feloldja a hangulatot. A megadott mennyiségeken persze ki ki tetszés szerint változtathat.





Hozzávalók (2 főre)


- 2 tojás

- 1 csapott evőkanál tejföl (aki sűrűre szeretné annak kevesebb, aki hígabbra annak több)

- 1 kiskanál mustár

- só, bors, paprika

- kapribogyó


Elkészítés

  1. A tojásokat egy lábasban keményre főzzük. 
  2. A tojásokat ketté vágjuk, a sárgákat egy tálba tesszük és kikavarjuk a tejföllel, mustárral. Tetszés szerint fűszerezzük. A fehérjét nagyon apróra vágjuk és hozzákeverjük. Kapribogyóval díszítjük és pirítóssal tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése