2013. október 30., szerda

Blogkóstoló - Sajtos perec

Nagyon örültem ennek a blogkóstolónak, egyrészt mert egy olyan blogot kaptam, amit már egy ideje követek, másrészt mert a blog írója, Flóra korban közel áll hozzám. (Ha jól számítottam 1,5-2 évvel vagyok fiatalabb.) Elsőként arra gondoltam, hogy ezt a brownie-t sütöm meg - ennek a receptnek a hatására váltam Flóra-követővé - aztán arra gondoltam, hogy inkább nézek valami kevésbé csokisat. Ekkor láttam meg egy angol/skót scones receptet, amire nagyon kíváncsi voltam. Megsütöttem, de kicsit megégettem, (így égetten is gyorsan elfogyott, nagyon finom tészta recept!) ezért úgy döntöttem sütök valami mást a blogról. Az egész receptgyűjteményt átböngésztem, és szinte minden második receptnél gondolkodóba estem: ő lenne az igazi? Sok-sok esélyes közül végül a sós perecre esett a választásom, amit sajtosan készítettem el. Azt kell mondjam, nagyon jól választottam! A perecek nagyon gyorsan elfogytak, kívül ropogósak, belül pedig nagyon puhák voltak. Egyedül a zacskós instant élesztő miatt aggódtam, mert olyat még nem használtam, de az is remekül működött. Köszönöm a receptet! Biztos el fogom még készíteni. :)


Hozzávalók


- 50 dkg liszt

- 2,6 dl tej

- 3 evőkanál olaj

- 1 tk. cukor

- 2 tk. só

- 1 csomag szárított élesztő

- 1,5 evőkanál szódabikarbóna

- 1 tojás

- 10-14 dkg reszelt trappista sajt


Elkészítés

  1. A lisztet, cukrot, sót és élesztőt alaposan összekeverjük, majd egy gyúrófejjel ellátott robotgépben az olajjal és tejjel alaposan megdagasztjuk. Akkor jó, ha ruganyos félkemény tésztát kapunk. Pár percig pihentetjük.
  2. Lisztezett deszkán annyi részre osztjuk, amennyi perecet szeretnénk. (Ebből a mennyiségből 10-12 darab közepes perec jön ki.) Vékony rudakat sodrunk belőle, és pereccé formázzuk.
  3. A sütőt bekapcsoljuk, előmelegítjük 200°-ra.
  4. Egy lábasban vizet forralunk a szódabikarbónával együtt. Ha felforrt, akkor a perceket engedjük bele 15-20 másodpercre. (Itt a kevésbé lusták félidőnél meg is fordíthatják.) A lecsepegtetett pereceket sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, és 15 percig pihentetjük. 
  5. A pihentetés után az enyhén felvert tojással megkenjük a pereceket, majd 10-12 perc alatt félig készre sütjük. Kivesszük a sütőből, alaposan megszórjuk sajttal és visszatoljuk a sütőbe további 5-8 percre, míg a sajt pirosra sül a tetején.
  6. Melegen a legfinomabb, de hidegen is nagyon jó!

9 megjegyzés:

  1. Hm...jól néz ki. :D Szeretem a perecet. (Az oviban is az volt a jelem.)

    VálaszTörlés
  2. Ezek nagyon guszták lettek! Köszi a játékot még egyszer! :)

    VálaszTörlés
  3. Hát most simán lekenyereznél vele! Nagyon pofásak lettek! :))

    VálaszTörlés
  4. Örülök, hogy ízlett! Nagyon jól néznek ki:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden sütemény sikerének titka a jó recept. Köszönöm Flóra! :)

      Törlés
  5. Üdv! A gond a sütési hőfok, az valahogy általában lemarad. Itt is.

    VálaszTörlés