Már említettem, hogy Nagymamám receptjeit dolgozom fel. A receptek közt találtam egy szimpatikus szilvás lepényt, amit szerettem volna megsütni, mert sok szilvánk volt itthon.
Igazából eléggé elrontottam, mert az eredeti recept úgy szólt, hogy 3 tojásos piskótát kell készíteni liszt helyett prézliből, majd arra a szilva. Én azonban kissé elbambultam és 10 dkg zsemlemorzsa helyett 20 dkg-ot tettem bele. Mondanom sem kell, hogy tömör masszává állt össze a folyékony piskóta helyett. Kicsit kétségbe estem, majd a következőt tettem: a tésztához öntöttem egy kevés vizet, hogy gyúrható legyen, majd ezt a tésztát beletapogattam a formába, és elősütöttem 10 perc alatt. (A formát kivajaztam és liszteztem.) Ezután rátettem 50 dkg félbevágott, magozott szilvát, megszórtam cukorral, és megkentem a már felvert tojásfehérjével. Mivel a fehérjét még a piskótához felvertem, ezért a sok idős állás alatt összeesett egy kicsit, ezért ha eszerint a recept szerint csinálsz sütit, akkor a tojást csak akkor kezd el felverni, amikor az alaptésztát betetted a sütőbe. A tojásfehérjét egyébként 10 dkg cukorral vertem fel, és a tojássárgát - amit a prézlivel kevertem ki - pedig 4-5 dkg cukorral és egy kevés vaníliás cukorral édesítettem. 180°-on sütöttem végig, körülbelül fél óra kellett addig, míg teljesen kész lett.
Az eredeti recept tehát
- 3 tojás (szétválasztva)
- 15 dkg cukor
- 10 dkg prézli
- fél kiló szilva
Elkészítés
- A tojássárgát kikeverni a cukorral, majd ha habos bele jön a prézli.
- A tojásfehérjét felverni egy kevés cukorral (a megadott mennyiségből).
- Kikent lisztezett formába önteni, rátenni a félbevágott szilvákat, megszórni cukorral, majd sütni.
A tapasztalataim
Nagyon fontosnak tartom leszögezni, hogy a főzés-sütés során elengedhetetlen egyfajta spontaneitás. Ha valami nem jön össze, vagy épp nincs otthon mascarpone, esetleg valami más fontos alkotórész, akkor kénytelen a háziasszony rögtönözni, pláne ha vendégeket vár, vagy csak időre kész kell lennie az ebéddel és még sorolhatnám. Ezért mindig elkeserítő ugyan, de építő jellegű a rontás a konyhában, hiszen fel kell találnia magát az ember lányának, ami néha bizony nehéz, pláne ha egy elrontott sütemény roncsai felett zokogunk. Azt gondolom, hogy egy gasztroblognak az is a célja, hogy bemutassa azt, hogy nincs elronthatatlan sütemény. Ez az állítás lehet, hogy túloz. Jó, inkább úgy mondom, hogy nincs olyan étel, amit ne lehetne valamilyen praktikával megpróbálni megmenteni. Néha nem sikerül. Ilyenkor sírunk, dühösek vagyunk és sajnáljuk az időnket, esetleg a drága hozzávalókat, amik kárba mentek. De. Akkor jó, ha ezek után ismét jókedvvel tudunk a konyhába menni sütögetni, főzőcskézni.
Hadd meséljek el valamit, ami nem is olyan régen történt velem. Palacsintát sütöttem. A palacsinta gyerekjáték. Persze. A tésztát kikevertem, gyönyörű lett. Magamban ragyogtam a boldogságtól, mert mindig örülök, hogyha látom, hogy valami nagyon szépnek ígérkezik. Bemelegítettem a palacsintasütőt, és belecsorgattam az első adagot. Láttam, hogy valami nincs rendben vele. Felhabosodott, és nem is tudom. Olyan furán nézett ki. Megpróbáltam megfordítani, de nagyon ragadt, annak ellenére, hogy a serpenyőt is kikentem, és a tésztába is tettem olajat. A palacsinta már teljesen megégett a szélén, a közepén pedig nem akart megmozdulni, pedig már ott is elég rendesen megsült. Na nem baj, gondoltam, az első nem szokott sikerülni, biztos nem volt elég meleg a serpenyő. Akkor már tudtam, hogy valami nagyon nincs rendben. És valóban. Amelyik tészta nem ragadt, az nagyon szakadt, folyton felhabosodott, pedig mindig így készítjük a palacsintatésztát. Már egy ideje sütögettem, de csak a selejtes palacsintáknak kikészített tányér tartalma gyarapodott, alig sikerült egy-két szépet sütnöm. Ez volt az első alkalom, hogy a palacsintát feldobás közben leejtettem. eddig mindig sikerült, most nem akart összejönni. Nagyon dühös voltam. nem értettem, miért? Hiszen ez mindig sikerül... Akkor megfogadtam, hogy soha nem sütök többet palacsintát. Persze ez elég ostoba kijelentés, de nagyon el voltam keseredve. De ennek ellenére a selejt palacsinták "keltek" el leghamarabb, a család boldogan ette. Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor megnyugodtam. Nem hiszem, hogy nagy tanulságokat kéne ebből levonnom, hiszen már így is rengeteget írtam, csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy mindenkinek vannak rossz napjai. Néha valami nem sikerül. De nem szabad elkeseredni, és feladni, bármiről is legyen szó, konyhán innen, konyhán túl.
Na de a tapasztalatok: a tészta egy kicsit gumi állagú lett a sok prézlitől, de a szilva a finom szaftjával átitatta az alapot, ezért nem volt annyira zavaró. Kicsit bántam, hogy a hab összeesett a sok várakozástól, de ha ép maradt volna, az csak a kinézetén javított volna egy keveset. Összességében finomra sikeredett, bár aki biztos sikerre vágyik inkább használjon más fajta gyúrt tészta receptet, vagy pedig próbálja ki az eredeti receptet, ami remélem mindenkinek tetszeni fog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése