2013. augusztus 1., csütörtök

Garnéla kókusz bundában

Hát igen a garnéla. Általában csak sóvárogva nézek rá a boltban, mert eléggé drága. De tegnap édesanyám vett 4 zacskó nyársas rákot a Lidl-ben, akciós áron. Rögtön eszembe jutott, hogy láttam egy receptet kókuszos garnéláról valahol. Mivel nem találtam meg a könyvet, amiben olvastam (úgy emlékszem, hogy liszt tojás, kókusz, bő olajban kisütni) ezért legnagyobb bánatomra kénytelen voltam improvizálni. Serpenyőben sütöttem, és adtam hozzá egy kis mézet is. Édes lett, kókuszos, és rákos. Szerintem remek párosítás. Aki fél az új ízektől, az kis adagban próbálja ki. (Illetve próbálja ki a másik receptemet)




Hozzávalók


- 25 dkg garnéla rák (nekem: 1 csomag: 4 nyárs rajta 4 rák)

- olívaolaj

- 1 ek vaj

- 1 bő kiskanál méz

- 3 púpos evőkanál kókusz


Elkészítés

  1. A rákokat megmossuk, majd egy ecset segítségével bekenjük az összeolvasztott vajjal és mézzel. Kókuszba forgatjuk mind a két oldalát (és a szélét is) és egy forró olívaolajjal kikent serpenyőben mind a két oldalát addig sütjük, míg a kókusz egy kis színt kap. A rák hamar megsül, nem kell aggódni amiatt, hogy nyers marad. 
  2. Én magában ettem, de aki szeretne hozzá mártogatóst egye majonézzel, amibe tesz még egy kevés mézet. Nagyon különleges előétel.

2 megjegyzés: